TORTÚRA LOS ANGELESIG
Az utazásunk rövid története Ferihegyről Los Angelesig. Pénteken de. 10 órakor találkoztunk a ferihegyi repülőtéren. Csomagfóliázás, poggyászbiztosítás, becsekkolás. Az ellenőrzőkapun áthaladáskor Roland táskáját kipakoltatták. A teafüve miatt… gondolták más van benne. A terminálkapuknál, aki volt már tudja, bolt, bolt hátán. Bevásárlás Duty Free boltban. Amit itt vásárolsz, azt, amíg ki nem bontod, addig viszed magaddal, amíg akarod. (Vettünk ajándékba Tokaji Aszút Obata senseinek.- ez még fontos lesz) Akár LA-ig is. A repülőre a nagypoggyászba kaja nuku, cigi nuku, pia nuku. Erre jó a Duty Free… Shopping után büfében evésivás. Roland sörvásárlás. Kicsit elbeszélgettük az időt, hangosbemondóban név szerint említenek minket, ugyan már be kellene szállni a gépbe, indulás 10 perc múlva. Nézünk óránkra, rohanás. A beszállásnál ezer keresztkérés, biztonsági okokból. No meg persze a frissen vásárolt sört elveszik mondván, nem lehet gépre vinni, amit mellesleg a büfés állítása szerint igen. Első rossz pont. Leültünk elhelyezkedtünk. Felszállás, én utálom. Frissítőket szolgálnak fel, mit is kérjünk. Hát sört! Mondják 5 dollár. Aha, ezért vették el a beszállásnál. Második rossz pont. Köszönjük, nem kérjük, jó lesz a víz is. Első körben megnéztük a Shrek 3-at meg az új pékembert. Ebédidő. Csirke vagy tészta? Mindenki választ magának. Mit iszunk? Sör van? Van. Most ingyen, mert az ebédhez így dukál. Akkor hármat kérünk. Fejenként. Meg bort. Ja, és vizet is. Kaja pia. Időtartam mennyiségfüggő. Nekem 5 perc. Meglepően finom volt, mármint a tészta. A csirke? Azt nem tudom. Az elkövetkező 5 óra a szokásos. Magasságunk 11 ezer méter, sebességünk 900 km per óra, külső hőmérséklet mínusz 18 fok. Valamikor leszállás előtt pálcikás fagyit osztanak. Lenyomtuk, habár nem volt túl jó. Frissítőt kínálnak. Mit isznak? Sört. 5 dollár. Akkor vizet, de sokat. Köszönjük. Bemondják, csatoljuk be magunkat, leszállunk. Becsatoljuk magunkat. Ereszkedünk. Fülünk dugul. Bemondják, mégsem szállunk le. Túl hamar érkeztünk. Nincs hely landolni. Körözünk egy kicsit. Fülünk már fáj. Kb. 10 percet 5000 méteren töltünk. Kijelzőn láthattuk a térképen a megtett repülőutat. Egyenes, kanyar, egyenes, kanyar, girbegurba, kör, kör, girbegurba. Kottek Peti beszél valamilyen geometriai formákról, de nem értem, mert a füleimben szúró fájdalmat érzek, meg valami dugó is volt benne, legalábbis úgy éreztem. Valamit bemondanak a hangosba. Nem értem. De nem is érdekel, fáj a fülem. Gondolom azt mondták leszállunk, mert megindultunk lefelé. Gyomor torokba, fájdalom mellé király! Aztán fékezünk! Leszállunk, kicsit billegve, de leszállunk. Még jobban fékezünk. Megállunk. Megint mondanak valamit a hangosba, de megint nem hallom. Valószínűleg Welcome to New York. Akkor rohanjunk. Másfél óra múlva indul a másik gép Los Angelesbe. Kiszállás. Beterelnek minket, egy véget nem érő kordon labirintusba, mint a birkákat. Sorban állás. Miért is? Aha, már látom. Vámhivatal, meg mezőgazdasági ellenőrzés. Haladás 20 cm per 5 perc. Király! Harmadik rossz pont. Lehet, lekéssük a csatlakozást. Cérna elfogy. Szólok a fekete-kínai (gondolom) hölgynek, hogy segítsen, egy óránk van a csatlakozásig. És láss csodát. A kordon megnyílik. Előre visznek minket. Vámos kötelező kérdése: Meddig maradok, miért jöttem az USA-ba? Gyors válasz: 1 hónap, harcművészeti fesztivál. Oké. Ujjlenyomat jobbmutató ujjról, majd balról, és a biztonság kedvéért egy fotó. Pecsét. Mehetek. Futás a poggyászfelvételhez. Csomagok vadászása. Közben megjönnek a többiek is. Segítenek. Minden csomag megvan! Ez jó! Futás az új becsekkoláshoz. Még 30 perc az indulásig. Csomag felad. Állj! mondja az egyik rendész. Mi van a nejlon szatyorban? Bor a Duty Freeből. Azt nem lehet felvinni! Még szerencse, azt hittük erre van a Duty Free. Akkor várunk. Vagyis csak várnánk, mert elhajtottak onnan minket, mondván hogy útban vagyunk. Egyik csomagfóliázás kibont, Duty Free zacskó kibont, Tokaji csomagba. Csomag felad. Újabb rosszpont. Indulásig 20 perc. Útlevél ellenőrzés. Minden OK. Újabb biztonsági kapu. Zsebek ürít, kézipoggyász ellenőrzőszalagra. Átvilágítják. Vissza! Notebookot vegyék ki belőle, azt külön kell! Ja meg a fényképezőgépet is! Táska vissza, kipakolás. Még 15 perc. Cipőt tessék levenni! Úgy kell átmenni a kapun. Király! Kapu sípol. Akkor vissza. Kapu megint sípol. Vissza, és vegye le a nadrágszíját! Nadrágszíj le, fel a szalagra. Újra nekifutok a kapunak, nem sípol. De már jön is a következő ember mögöttem. Siessenek! Nem érünk rá. Mi sem. Még 10 perc. Sok rosszpont. Táska összedobál. Cipő beleugrik. Nadrágszíj kézbe. Rohanás. Mozgólépcsőn cipő befűz. Nadrágszíjra sajnos nincs idő, elfogyott a mozgólépcső. Rohanás. El kell érnünk a 28-as kaput. Hát harminc kapu van összesen a reptéren mi meg az elsőtől indultunk. Rohanás. Nadrágom csúszik lefele. Nem baj, rohanás. Még öt perc. Sprintelés. Részidőnk világrekord. 2 perc alatt 3 West End City távolság. Hosszában. Ott a kapu. Kézipoggyász ledobál. Rohanás a mosdóba. Siessenek, indul a gép. Sietünk. Beszállás. Leülünk. Kifújjuk magunkat. Mindenemen folyik a víz. Pihegés. És ekkor kezdődött a kegyelemdöfések sorozata. Sajnos a gép nem indul, mert egy másik gépen levő poggyászt még meg kell várnunk. De az még le sem szállt. Rossz pont! Eltelt 30 perc. A pilóta sűrű elnézéskérés közepette, azt mondja, nem indulunk, még mert valamilyen gép elfoglalja a kifutót. Rossz pont. Újabb harminc perc. Oké, telefon LA-be, hogy késünk. Majd hívják fel a légitársaságot, hogy mikor fogunk LA-ba érkezni. Pilóta: Hát igazán nem is tudja, miért nem mehetünk még. Na, ez már sok(k). Ja meg egy rossz pont! Hányadik is? Ki tudja? De már nem is érdekes. Még 20 perc. Na, most már mehetünk. Végre! Kiállunk a kifutópályára. Mégsem mehetünk, már nem is tudom miért. Nem lepődünk meg. Már semmin. Közömbösek lettünk. Egy kis frissítőt? Igen kérünk vizet! Tessék! Ni csak 1 dl víz. Igyuk meg! Jó volt. Már így 2 és fél óra elteltével. Telt múlt az idő. Egyszerre csak minden bejelentés nélkül elindult a gép. Gondolom azért nem szólt senki, mert már beszálláskor elmondták, hogy kössük be magunkat. Összesen 3 órával ezelőtt. De nem baj, indulunk! Elkezdtünk emelkedni. Füldugulás. Már ennek is örültünk. A személyes DVD használata ingyenes. Végre valami jó! Vagy mégsem? Nincs fülhallgató. Akkor kérjünk. 2 dollár. Nem baj veszünk. Megjegyzem ez is rossz pont. Magasság 11 ezer méter, sebesség 900 km per óra, külső hőmérséklet mínusz 20 fok. De legalább repülünk, meg nézzük a DVD filmet. A legújabb amerikai premierekből választhatunk. Király! Kiválaszt egyet. Na lássuk. Hátradőlök. 2 dolláros fülhallgató csatlakoztat. Play. Tegye be a credit kártyáját? Ba…d meg medve a létrádat! Bocs. Akkor hallgassunk zenét. Guns’N’Roses best of az oldies kategóriában. Végre egy kis rock. Egy kis frissítőt? Igen köszönjük, vizet. 1 dl lehajt. Finom. A repülőjegy szerint kapunk vacsit. Jön is. Végre kaja, gondoltam jóllakunk az ebédből kiindulva, mivel a csatlakozás is ugyanaz a légitársaság volt. Keksz 2db, sajtkrém 10g, 1 kicsi süti, ja meg víz. 1 dl. Ezzel együtt már 3dl vizet ittam az elmúlt közel 6 órában, mert ugye az átszálláskor csak inni volt időnk, meg főleg sokat enni. Na mindegy, már ez is jó. 4 óra Gun’n’Roses után leszállás. Ereszkedés, lassítás, fülfájás. Már csak 500 km per órával megyünk, de már negyed órája nézzük LA-t felülről. Ekkorra már sötét este, pontosabban hajnal háromnegyed kettő volt. Kiszállás. Csomaghajkurászás. És megérkeztünk Los Angelesbe. Akkor várjuk azokat, akik minket várnak. Ahogy kell. Varunk, várunk. Telefonálunk. Nem veszik fel. Biztos alszanak. Várunk. Telefonálunk. Megjöttetek? Hát meg. De hát a légitársaság azt mondta, hogy csak három után érkeztek be. Félretájékoztatásért rossz pont. Oké, húsz perc múlva ott vagyok. Kösz. Várunk. Tényleg húsz perc, megjöttek. Hát Magyarok! És ki fogad minket a reptéren? Hugyetz Lajos kickbox világbajnokunk. Személyesen. Meg a felesége. Ja és hoztak még egy kocsit, így befértünk mind az öten csomagostól. Jó pont, de megjegyzem, hogy nem a légitársaságnak. 25 perces autózás kb. 130km/órával az 5 néha 6 sávos autópályán. Megérkezünk. Lali azt mondja, ma aludjunk nála, majd holnap átmegyünk a szállásra. Rendben köszönjük. Hajnal fél három. Ágyak felhúzva. Mit kértek inni? Sört, bort, üdítőt? Kösz jó lesz a víz is. Ráfeküdtünk a csapra. Kiittuk őket a vizükből. Meg a sörükből. Éhesek nem vagytok? Két keksz után? Á dehogy! Akkor csinálunk szendvicseket. Egy tonna szendvicset befaltunk. Meg kiittuk őket az üdítőből is. Meg egy kis vizet. Ja meg sört. Most már jól laktunk. Köszönjük szépen! Sok-sok jó pont. Aki zuhanyozni szeretne, annak itt a törölköző, meg ott a fürdőszoba. Egy frissítő zuhany 29 órával az indulás után piszkosul jól esik. Mentünk is libasorban. Zuhanytól felébredtünk. Beszélgettünk egy kicsit, elvégre nem minden nap találkozunk kickbox legendánkkal. Jó fej, és végtelenül rendes. Jól elbeszélgettük az időt. Már teljesen átestünk a holtponton, de azért szépen lassan elszállingózunk aludni. Én kb. hajnali 5-kor feküdtem le. Ez már ugye helyi idő szerint szombat volt. Már csak öt óra van a holnapi edzésig. Az a jó. Aludjunk. Aludtunk. Reggel 10 után keltünk. Edzés lefújva. Senseitől elnézést kértünk a repülőútra hivatkozva. No problem. Vasárnap 11-kor edzés. Ok. Egy nap pihenő. Dél körül bementünk a Hollywood Blvd-ra elfoglalni a szállást. Beköltöztünk. Most már tényleg megérkeztünk…
Most lefekszem, mert ugye LA-ben most hajnali háromnegyed kettő van.
Follow
Vélemény, hozzászólás?